Teljesen össze voltam zavarodva ezért inkább hazafutottam és kimentem a cseresznye fa alá szomorkodni.
Amikor ránéztem a fára,mintha magamat láttam volna.A levelei sorban hullottak a földre,mint az én könnyeim.Elhagyatottnak éreztem magam,egyedül,magányosnak.
Elkezdett esni az eső és amikor be akartam menni észrevettem,hogy leesett a kötés a csuklómról,de ami még ennél is furcsább volt,hogy a seb hején egy tetoválás lett.
Hiába próbáltam lekaparni nem jött le.A tetoválás két angyal szárnyból állt és köztük egy kisebb kereszt volt.
-Lya itt vagy?-hallottam a bácsikám hangját-Lya gyere gyorsan be,még megfázol.
A tetoválást próbáltam eltakarni,hogy Rob bácsi ne kezdjen el kérdezősködni.
-Rob bácsi! Mi volt az az udvaron?
-Inkább te mit kerestél a kollégiumban? Tudod,hogy ezért ki is rúghatnak!
-De miért? Mitől olyan nagy szám a koli,hogy oda senki nem teheti be a lábát? Más iskolákban is van kollégium,de mégsem őrzik úgy a diákokat mintha nem is tudom....nem emberek lennének! És mi volt az,hogy az ő területükre mentem? Kiknek a területére?-kezdtem el idegesen kiabálni-
-Tudtam,hogy egyszer majd valaki,ellen fog szegülni az iskola tiltásainak és kíváncsiskodni kezd!
Amikor megfordultam az igazgatónő ott ült a hátamnál a fotelben.
-I...igazgatónő?
-Lya menj fel kérlek a szobádba és öltözz át!Beszélnem kell az igazgatónővel.
-De...jó rendben!-mondtam és figyelmetlenségemben kilátszott a tetoválás-
-Várj csak! Mi az ott a kezeden?-kérdezte az igazgatónő-
-Mi....ez semmi,most inkább megyek!
-Lya mutasd a kezed!-szólt rám a bácsikám-neked tetoválásod van?
-Én esküszöm, nem tudom hogy került oda.Most vettem én is észre a seb helyén!
Mindketten csak álltak majd összenéztek,amit én kicsit furcsáltam!
-Lya menj fel a szobádba!-mondta megint Rob bácsi-
Elég zavarban éreztem magam ezért inkább felmentem a szobámba.
Hiába próbáltam lekaparni a tetoválást semmit nem ért.Nem értettem az egészet,hogy hogy kerűlt a seb helyére egy tetoválás.Az nem nő csak úgy magától az ember bőrére.
A bácsikám és az igazgatónő már elég régóta beszélgettek és hát nem is én lettem volna ha nem kíváncsiskodok.Lementem a szobámból és a nappali ajtója mögött elbújtam.
-Nem Karla! Lya nem lehet,az ki van zárva!
,,Nem is tudtam,hogy Karlanak hívják az igazgatónőt,és mi nem lehetek?"
-De Rob a tetoválás egyértelműen ezt bizonyítja!
-Még a múltkori esetet sem dolgozta fel! Azt hiszi,hogy hülyének néztem amikor teljesen igaza volt!
,,Mi?? Akkor az...téleg egy...egy vámpír volt!"
-Rob lehet,hogy már csak napjaink vannak! Az sem volt véletlen,hogy egy ember meglátott egy vámpírt! Ha Lya egyáltalán ember!
-Mi az,hogy nem vagyok ember?-léptem be megrémült arcal a nappaliba-
-Lya te miért nem vagy a szobádba?-mondta a bácsikám-
-Felelj! És miért tagadtad le,hogy tudsz a....a vámpírról! Már majdnem elhittem,hogy téleg nem vagyok normális! Ez a tetoválás,hogy kerűlt a kezemre?
Amikor felhúztam a pulcsim ujját és ránéztem a tetoválásra az egyik szárny már nem a kereszten volt hanem félig letörve lógott az oldalán.
-Ez...ez meg hogy lehet?-álltam értetlenűl- ez mi??
-Lya nyugodj meg! -szólt rám az igazgatónő-
Az utolsó emlékem az,hogy az igazgatónő magyaráz valamit,aztán mintha valami lefele húzta volna a karom és elájultam.