Jelet adtam az elfajzottaknak, hogy kezdjenek el harcolni, és én is elővettem a kardomat.
Lysanderék kicsit nehezen bírtak a sok elfajzottal, de kitartottak.
Rosaly jelezett, hogy rá fog lőni az íjjal Loganra.
Rosaly készült a lövésre én pedig a hős tettre, ekkor viszont egy elfajzott véletlenül meglökte Rosalyt a nyíl pedig Logan helyett Lya felé hasított.
-Vigyázz!-kiáltottam, és félre löktem Lyát az útból, így a nyíl a vállamba hatolt-
Lysanderék gyorsan elszaladtak a helyszínről, mert túl kockázatos lett volna ha maradnak.
-Félre! Lya jól vagy?-rohant oda Logan-
-Jól vagyok!
-Kérlek Nagy Úr, bocsájtsd meg nekem! Jobban kellett volna figyeljek!-mondtam, miközben a fájdalom egyre jobban kezdett eluralkodni bennem-
-Idióta! Most azonnal meg kellene öljelek, ha valami komolyabb baj történt volna, vagy csak egy karcolás esik Lyán vagy rajtam, te azóta már halott lennél! De mivel megmentetted Lyát, ezért csak büntetést kapsz!-mondta és a nyilat a vállamban elkezdte mozgatni-
-Ahogy óhajtod!-mondtam és, hatalmas ön kontroll kellett ahhoz, hogy ne hogy felfedjem magam, kihúzzam a vállamból a nyilat és azzal szúrjam le-
-Folytatjuk tovább a sétát!-mondta Logan-
Mire vissza értem már az ájulás kerülgetett a fájdalomtól, de ami még jobban, felidegesített az az, hogy nem vált be a terv, sőt lehet, hogy még kevésbé fog megbízni bennem.
Egy orvos bejött a szobámba és lekezelte a sebem.Nem volt valami kíméletes, szó nélkül megfogta, majd kihúzta a nyilat a vállamból.Lefertőtlenítette, összevarrta, és végül bekötözte.
Azt mondta, hogy pihentessem és ne terheljem túl a karom, de ez most lehetetlennek tűnt.
Hamarosan értemjött egy elfajzott, hogy a Nagy Úr hivat engem, és most azonnal jelenjek meg a kastélyban.
Nem tudtam, hogy mire számítsak.Minden végig futott az agyamon, hogy talán le kéne lepleznem magam, vagy meg kéne most öljem.
-Hivattál Nagy uram?-kérdeztem és közben fél térdre eresztkedtem, Lya is ott ült Logan mellett-
-Igen, a mai nap eseményein gondolkodtam.Szerinted most mit kéne tennem? Végül is csak a te feladatod volt, hogy a napi sétát semmi ne zavarja meg, de mind láttuk, hogy ez nem így történt!
-Teljes mértékben igazad van! Tedd azt amit jónak látsz!
-Nyugodj meg, azt is fogom tenni! És mivel láttam, hogy feláldoztad volna magad Lyáért, ezért megkönyörülök rajtad!
-Hálás vagyok!-mondtam-
-Rendben elmehetsz!
Elindultam vissza a szobámba, elég csalódottan, de legalább még élek és így tovább folytathatjuk a tervünket.
Jobban megnéztem a terveket, amiket találtam, hátha felhasználhatom, és szerencsére nem is voltak azok olyan haszontalan tervek.
Kopogást hallottam és egyből arra gondoltam, hogy meg gondolta magát Logan, de meglepetés ért amikor kinyílt az ajtó.