-Maga szerint fel fog ébredni?
-Nem tudom pontosan megmondani,már nagyon hosszú ideje fekszik kómában!
-De azért van remény?
-Szerintem jobb lenne ha elbúcsúzna tőlle!
-Ezt nem kérheti tőllem!
Ezekre a hangokra lettem figyelmes,de nem tudtam,hogy kik beszélnek vagy hol vagyok vagy hogy egyáltalán ki vagyok én.
Megpróbáltam beszélni de csak egy kis nyögés jött ki a torkomon.
-Lya tudtam,tudtam hogy életben maradsz annyira tudtam! Kérsz egy kis vizet?-jött oda az egyik férfi és szorosan megölelt-
Erre csak bólintottam.
-Mondd nem fáj semmid?-kérdezte a másik és elkezdett vizsgálni- Mondj valamit!
-Kik maguk? És hol vagyok?
-Lya az úr itt Dr.Edison,egy kiválló orvos,ő kezelt amíg kómában voltál!-mondta az egyik férfi-
-És maga kicsoda?
Ekkor összenéztek és értetlenűl figyeltek.
-Tudod ki vagy?-kérdezte az orvos-
Egy pillanatra lehajtottam a fejem,elkezdtek könnyek gyűlni a szememben,ránéztem az orvosra és azt mondtam: Nem!
-Doktor mit jelent az,hogy nem tudja,ki ő?-kérdezte idegesen a férfi-
A doktor nagynehezen de ki tudta küldeni a férfit a szobából,leült mellém az ágyra és elkezdett kérdezősködni.
-Tudod mi ez?-kérdezte és rámutatott a sztetoszkópjára-
-Egy sztetoszkóp.
-És ez milyen színű?-kérdezte és egy csészét emelt fel-
-Piros,kék,pöttyös és rá van írva hogy Lya.Mondja ennek mi értelme van?
-Még egy kérdés,mikor születtél?
-Fura de semmi nem jut az eszembe,ez miért van? Mi történt?
-Emlékezet kiesésed van! Az alap dolgokra emlékszel de semmi másra nem,hogy ki vagy,vagy hogy kik a barátaid,családtagjaid ,vagy mi történt veled!
-Velem nem történt semmi!
-Húzd fel a pólód!-mondta-
Nem értettem,hogy miért kéne felhúznom a pólóm,de lassan elkezdtem felhúzni és megláttam a hasam ami be van kötözve és a vér már átütött a kötésen.
-Ez...ez meg mi? Miért van bekötve a hasam,és a hátam is mindjárt ketté törik!
-Ezt majd a bácsikád elmondja!-mondta az orvos majd kiment-
,,Akkor biztos a másik férfi a bácsikám,de hol vannak a szüleim?"
Rob elmondta röviden,hogy mi történt velem,miért feküdtem egy fél évig kómában és egy kicsit az életemről is mesélt.
-Egy fél évig kómában voltam....és én egy nefilim!
-Igen Lya akár mennyire hihetetlen ez az igazság!
-Nem ez nem lehet,mindenki tudja,hogy vámpírok meg angyalok nem léteznek!
-De igen léteznek,ha jobban leszel elviszlek valahová! Most pihenj!
-Nincs kedvem pihenni elég volt 6 hónap!
-Rendben,öltözz fel és mehetünk is!
A tükörben ahogy végig néztem magam,kb mint egy menekült úgy nézhettem ki.Mindenhol sebek,kék-zöld foltok,a hasamon egy óriási lyuk és a hátamon egymás mellet két összeforrt hegnek látszó vágás szerüség.
Lassan sétáltunk az utcán,már kezdett tavaszodni az idő,de hiába nézelődtem minden ismeretlen volt.
-Az orvos azt mondta,hogy bármikor vissza térhet az emlékezeted!
-De az is lehet,hogy soha nem fog igaz?
-Igen-sóhajtott- de akkor majd szerzel új és szebbnél szebb emlékeket! Megérkeztünk.-mondta-
Egy gimnázium előtt álltunk meg,pontosabban a Knight School előtt.
-Ismerős de nem tudom honnan!-mondtam-
-Itt tanúltál és én is itt dolgozok!
Amikor elindultunk befele lépcsőnél megláttam egy vöröshajú fiút ülni és zenét hallgatni.Fura érzés lett úrrá rajtam.
-Ő ki?
-Castiel,ő egy vámpír!
-Mi? Ismerem?
-Igen,nagyon is!
Nem tudom,hogy mire célzott ezzel,de amikor a fiú meglátott minket elkezdett felénk közelednj.Úgy éreztem magam mint egy kislány aki fele a nagy szerelme közeledik.
-Szia Castiel-szólalt meg a bácsikám-
-Jó napot,szia Lya!-mondta majd elfordította a fejét-
-Szia.-mondtam-
-Figyelj szeretnék veled beszélni ha nem gond,nagyon sajnálom ami történt és már Rosalyék is kíváncsiak hogy,hogy vagy!
Én csak álltam és nem értettem semmit.
-Castiel ez nem jó ötlet!-mondta a bácsikám-
-Lya mit válaszolsz? eljössz velem a koliba?
-Én...én nem tudom,hogy te ki vagy!-mondtam-